Műkörömépítés

A köröm meghosszabbítása történhet tip felragasztásával, amelyet a saját körömmel való egybecsiszolása, rövidítése és formázása után zselével vagy porcelánnal vonunk be.

Másik lehetőség az műköröm építés, amikor a sablont helyezzük a saját köröm alá, amelyre a köröm meghosszabbításaként zselét vagy porcelánt hordunk fel. Kötés után a sablont eltávolítjuk, majd a körmöt formázzuk és polírozzuk.

A köröm meghosszabbítása nélkül lehetőség van a saját körmöket erősíteni. Ekkor a köröm hossza és a formája is adott, a körömre megerősítésként zselé vagy porcelán réteg kerül.

Nagyon kedvelt az un. francia vég építése, amikor a köröm szabad szélét fehér zselével vagy porcelánnal vonjuk be, ezáltal gyönyörű francia manikűr készíthető, amely nem kopik le.A francia véget el lehet készíteni egyedi variációkban is, például csillámos zselével és porcelánnal vagy törtkagylóval. Így a megszokott francia hatást egy kicsit változatosabbá lehet tenni.

A lakkokkal elkészült mintákon kívül lehetőség van színes porcelánból és színes zseléből készített mintákra is, amelyek tartósabbak, mint a lakkozás és mivel a zselé csak UV fény hatására köt meg, sokkal szebb és egyedibb minták készíthetők a színes zselék segítségével, mint ami lakkokkal lehetséges. Használatukkal már a francia végnek sem kell fehérnek lennie, elkészíthetjük akár piros, rózsaszín vagy lila anyaggal is, csillámos vagy gyöngyházas réteggel bevonva, amellyel teljesen egyedi hatás érhető el.


A műköröm töltése, a köröm növekedési ütemétől függően, 3-4 hetente történik.



Mint mindennek, úgy a manikűrnek is megvan a saját trendje évről-évre.

Épülhet szín, minta vagy körömforma köré, de minden évben változik. A 2016-os körömtrend igazán hordható lesz, így biztosan mindenki ki akarja majd próbálni valamelyiket.
Idén három trend várható körmök terén, egyikkel sem lehet majd melléfogni.





Színes francia

Mint tudjuk, a hagyományos francia manikűr mindig megállja a helyét, ám idén bátran készítsetek színes körömvégeket, remekül fog mutatni. Alapként fehér vagy nude színt majd a körömvégekre jöhetnek a vibráló árnyalatok, de ne túl vastag sávban. Szürke & neon párost is készítetthettek, ezzel a feltűnő kontraszttal biztosan bezsebelhettek néhány dicséretet. Tavasszal és nyáron igazán menő választás lesz majd.









A “Marylin” forma

CSILLOGÁS MINDEN MENNYISÉGBEN
Legyen szó glitterről vagy metálszínekről, idén tavasszal a lényeg a csillogás! A glitter leginkább színtelen alaplakkon mutat jól, így lesz finom és könnyed az összhatás.










“Latte” körmök

2015 vége felé kezdett elterjedni, de idén lesz igazi sláger ez a technika. Azoknak lehet szuper választás, akik természetes megjelenésre vágynak, de nem szeretik teljesen natúran hagyni a körmeiket. Ezt csak körmös eszközökkel lehet tökéletesen elkészíteni, így keress hozzá szakembert. Ez egyféle ombre technika, fehér és nude szín használatával, így ha a körmeidre nézel majd, mindig egy nagy bögre finom latte jut majd az eszedbe.